top of page

2019.03.23 -Széki Kupa

  • Szerző képe: Bruszt Mária
    Bruszt Mária
  • 2019. márc. 24.
  • 2 perc olvasás

A kiváló szervezésű versenyen Szekszárdon még eddig nem voltunk, mert mindig ütközött valamivel a verseny dátuma.


Ezúttal minden összejött és beneveztünk. 9 versenyzőt választottunk ki, akiket úgy gondoltuk alkalmasak egy nagyobb versenyen történő megmérettetésre. Nem csalódtunk. A verseny tényleg nagy volt, és mi magunk is a legjobbat hoztuk ki a dologból. Aki kicsit is szemfüles volt, a nagyok között bizony ott voltak a sztárok egy része, hiszen nekik is gyakorolniuk kell. A másik része meg egészen máshol épp a felkészülését töltötte.


Szóval izgulással egybekötött várakozás jellemezte a gyerekeket. :)


Közel 800 nevezés után szép kis napnak néztünk elébe. Leérkeztünk, és egy kellemes kávé elfogyasztása után lassan beindult a verseny, aztán már azt se tudtuk, hova rohanjunk, egyszerre 2-3 shiain is KAKUSEI-es versenyző volt fent. :)


Csűrhetjük, csavarhatjuk a szót, a 9 versenyző szépen hozta a felkészülés után várható eredményeket. Persze mindig van, aki csúcsot dönt önmagához képest, és van aki alul teljesít. Ezt elfogadta az ember, ha már edzőnek/sensei-nek adta fejét. :)

Gratulálunk a versenyzőinknek, és mindenkire nagyon büszkék vagyunk!


Eredményeink: Kata /formagyakorlat/ versenyszámban:

  • *Bali Tibor - II. hely

  • *Illés Péter - II. hely

  • *Karhuz Marcell - II. hely

  • *Rostás Márk - III. hely

Kumite /küzdelem/ versenyszámban:

  • *Rostás Márk - I. hely

  • *Csiki Dávid - II. hely

  • *Illés Péter - II. hely

  • *Bali Tibor - IV. hely

  • *Karhuz Marcell - V. hely

  • *Pásztor Szabolcs - VIII. hely

Volt olyan versenyzőnk, akin 5 meccs alatt csak 1 pontot csináltak, és volt olyan versenyzőnk, aki hibázott és ezért nem jutott tovább. Mégis nagyszerű tapasztalat volt elindulni a versenyen, és felmérni, hol járunk a felkészülésünk során, mit tudunk kezdeni 32-16 induló között. 6 döntő = 1 aranyérem, és 5 ezüstérem, 1 bronzérem mind egyenes ágon. 44 csapatból a 12. helyen végeztünk a 9 fős csapatunkkal! <3 (Y)


Szép volt fiúk/lányok!


Hajrá KAKUSEI!



Comments


A mozgás recept nélkül kapható csodaszer!
logo-2018.png

KAKUSEI Kulturális, Szabadidő és Sportegyesület

Tel: 06-70-294-5091

e-mail: iroda.kakusei@gmail.com

lev.cím, telephely: 2316 Tököl, Akácos út 41.
székhely: 2310 Szigetszentmiklós, Boglya köz 4/2 c.

©  Created by KAKUSEI SE 2018

bottom of page