• Bruszt Mária

Bódhidharma élete és hatása a karatéra

Szerző:: Zupka Bianka (A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, Tibeti szakirány)


Az én választásom egy olyan alakra esett, aki több országban is hatalmas hírnévre és elismerése tett szert. Emellett olyan dolgokat alkotott, melyek a mai napig érvényben vannak több területen is. Ő a 28. indiai és az első kínai pátriárka, Bódhidharma (480-557). S, hogy miért ő? Úgy gondolom, hogy karatékaként bele tudom vinni magamat ebbe a dolgozatba, azáltal, hogy tovább megyek az életénél és kitekintek a harcművészetekre gyakorolt hatására is. Rengeteg forrást tanulmányoztam, hogy hitelesen tudjam elővezetni az életét és cselekedeteit. Sokakban volt ellentmondás, sőt voltak olyan írások is melyek megkérdőjelezték, hogy egyáltalán létezett- e valaha. Emellett rengeteg néven emlegették. Többek között Bódaidaruma, Bódiatara, Bódhitara, Damo, Daruma. Én mégis megmaradnék a legközismertebb Bódhidharma névnél.


magyarul Bódhidharma

szankszrit:बोधिधर्म

hagyományos kínai:菩提達摩

egyszerűsített kínai:菩提达摩

pinjin:Pútídámó

Wade–Giles:P'u-t'i-ta-mo

japán:達磨, Daruma

koreai:보리달마, Boridalma

vietnami:Bồ-đề-đạt-ma


Kezdjük rögtön az elején. Egyes források úgy említik, mint egy király harmadik fia, mások szerint harcos családból származott. Az mindenesetre biztosnak látszik, hogy indiai származású volt és volt két testvére, akik teljesen más szellemi szinten voltak, mint ő. Egy legenda úgy tartja, hogy egy drágakőkövet véleményeztek mindhárman egy Mester előtt, miszerint van-e annál nagyobb kincs? A testvérei mindketten úgy vélték, hogy nincs, de Bódhidharma azt, mondta, hogy az a drágakő értéktelen, mert az igazi érték a bölcsesség és ez a drágakő is csak üres, mert minden üres. Miután apjuk meghalt Bódhidharma felkereste a Mestert, hogy elszegődjön hozzá szerzetesnek. Itt tanításokat kapott, gyakorolt, míg ráébredt a legfelsőbb bölcsességre. Ezután Mestere arra kérte, hogy miután ő eltávozott, utána 67 évvel menjen Kínába tanítani, mert ott szükség lesz rá, de ne maradjon Délen, mert az ottlévők csak érdemeket hajszolnak. Mikor elérkezett az idő Bódhidharma elindult útjára, ami 3 évig tartott. Több forrás szerint is 527-ben érkezett meg, ahol találkozott a Liang-dinasztia beli Wu császárral (502-549), aki nagy támogatója volt a buddhizmusnak és maga is buddhista elveket követett. Köztük lezajlott egy párbeszéd, melyben a császár az érdemeiről kérdezett, hogy ugyan ő ezért a sok jóért amit a buddhizmusért tett mire számíthat halála után? Bódhidharma azt válaszolta neki, hogy semmit. Hiszen ő tudta, hogy akit az érdemek gyűjtése vezérel, az nem igazszívű buddhista, tehát nem is számíthat semmire. Ezután még volt két kérdése a császárnak, melyre nem azokat a válaszokat kapta amit szeretett volna, így Bódhidharmát tudatlannak titulálta. Ezután a pátriárka az észak-kínai Wei királyság felé vette az útját. A Song hegyre ment, ahol egy Shaolin nevű templom barlangjába vonult. Itt összesen 9 évet töltött mozdulatlan, ülő meditációban étel, ital és egyéb szükségletek nélkül. Ezidő alatt a barlang fala felé volt fordulva, melyben a legenda szerint lyukat égetett az arcának lenyomata. Ugyan erről az időszakról szól az a történet is, melyből származik a tea élénkítő hatása. Miszerint: Bódhidharmának a meditáció alatt egyszer lecsukódott a szeme. Annak érdekében, hogy ez ne fordulhasson többet elő, levágta a szemhéjait és eldobta. A legenda szerint abból nőttek ki az első teacserjék. Innentől kezdve használták a teát az álmosság elkerülésére. Az emberek a csodájára jártak, mert senki sem tudta, hogy milyen gyakorlatot végezhet. Volt egy nagyon elszánt férfi, aki napokig meditált a hóban a barlang előtt, hogy Bódhidharma fogadja fel tanítványaként.


Dazu Huike

Ő volt Huike (487-593), aki végül úgy bizonyította elszántságát és hűségét, hogy levágta az egyik karját és a Mester elé tette, majd a következő párbeszéd hangzott el köztük, amelyet az első koanok egyikének tartanak a mai napig is: „- Lelkem olyan nyugtalan. Kérlek, Mester, csillapítsd le! - Hozd ide nekem a lelkedet, hogy lecsillapíthassam! – felelte Bódhidharma. - Keresem a lelkem mindenütt, de sehol sem találom – mondta Huike - Akkor, amit kértél, megtörtént: lelked már megnyugodott – ez volt Bódhidharma válasza.” Ekkor Bódhidharma tanítványaként fogadta és elkezdte neki oktatni a csant, melyet ő vitt be Kínába és melynek gyakorlatát végezte. Így Huike lett a második kínai pátriárka.



A csan a szanszkrit dzsána szó átirata. Jelentése elmélyedés, meditáció. Eredetének egy mester-tanítvány láncolaton (mely visszavezethető Buddháig) át hagyományozódód szóbeli tanítást tekintenek. A csanban a meditáció mellett fontos szerepe van a szerzetesi munkának is. Legfontosabb szövegük a Lankávatára szútra. Később ez került át Japánba, ahol zen néven vált ismertté.



Bódhidharma elkezdte oktatni a Shaolin templomban lévő szerzeteseket is. A meditációs technika azonban, mely a csan szerves része volt igen nagy állóképességet igényelt. Az ottlévők ezt nem bírták, így a Mester (aki Indiában már megtanulta a vadzsramushtit, az ottani pusztakezes harcmodort) kifejlesztett egy gyakorlatsort a fizikai erőnlét növelésére. Ez kiválóan fejlesztette az izomzatot is, azonban a meditációban is segített, mivel fontos szerepe volt benne a légzésnek. Ez a gyakorlat volt a Lo-han tizennyolc keze, ami azonban nem csak a meditáció tökéletesítésére volt alkalmas, hanem arra is, hogy a szerzetesek meg tudják védeni magukat azokkal szemben, akik rájuk törtek. Ez a gyakorlat később kiegészült azok alapján, amiket a természetben figyeltek meg. Igyekeztek leutánozni bizonyos állatokat, akiknek egyes tulajdonságai hasznosnak bizonyultak. Ilyen volt a majom gyorsasága vagy a kígyó pontszerű bénító támadása. Így alakultak ki olyan technikák, mint például a medve, a daru, a sáska, a tigris, a majom és a kígyó. Majd később ebből alakult ki a Shaolin kungfu, de erre majd még visszatérünk.



Tehát Bódhidharma, aki egy teljesen új dolgot vitt a szerzetesek életébe, végül úgy döntött, hogy hivatalosan is Huike-t nevezi meg utódjának. Így átadta neki a köntösét és a szilkéjét, majd elmondta, hogy halála után még lesz 6 örökös, de több nem. Viszont a csan szét fog terjedni mindenfelé. Bódhidharmáról úgy tartják, hogy lótuszülésben, teljesen tiszta tudatállapotban halt meg. Eltemették a hegyen, majd egy legenda szerint három évvel ezután egy ember találkozott vele. Ekkor Bódhidharma azt mondta, hogy visszamegy Indiába. Csak az egyik lábán viselt szandált. Mikor ezután felnyitották a sírját semmi sem volt benne, csak egy darab szandál, a másik fele annak, ami a lábán volt. Bódhidharmáról számos legenda maradt fenn, melyeket a mai napig használnak a csan és zen hagyományban.



Miután a Mester eltávozott, az általa kifejlesztett gyakorlatsort ugyanúgy alkalmazták naponta többször a Shaolin templomban élők, de békés szerzetesek lévén ezt sosem támadásra használták. Megmaradt az erőnlét fejlesztésére, a meditáció tökéletesítésére és az önvédelem hasznosítására. A kínai kungfu nevet kapta, melynek jelentése: idővel megszerzett tudás, valamiben való jártasság, kemény munka. A nyugati világban a kínai harcművészetek összefoglaló nevét értik alatta. A Shaolinban gyakorló szerzeteseknek hamarosan híre ment és olykor még az éppen aktuális császárok is segítségüket kérték az ország védelmében. Ezek általában sikerrel zajlottak, így a szerzetesek már jelentős katonai erőt is jelentettek az önvédelmi technikájuk által. A kolostor az 1600-as évekig virágzott, mígnem, mivel a Mandzsu-dinasztia (1367-1644) elleni lázadás egyik bázisa volt, az uralkodóház seregei lerombolták és felégették. Ekkor rengeteg szerzetes is életét vesztette. Akik túlélték elmenekültek, sokan Kína határain túlra.



A továbbiakban azzal a kis csoporttal szeretnék foglalkozni, akik Okinawa felé vették az irányt.



Okinawa egy nagyjából független sziget volt, mely azóta már Japán fennhatósága alatt áll. Akkoriban még leginkább Kínához tartozott. A RyuKyu szigetcsoport legnagyobbja. A XV. században betiltották a fegyverviselést, így az ottélők kénytelenek voltak újra előtérbe helyezni a pusztakezes harcmodorokat az életükre törőkkel szemben. Ám ezt is csak titokban gyakorolhatták. Az odaérkező Shaolin szerzetesek tehát már egy meglévő, azonban nem azonos harcművészettel ismerkedhettek meg. Mivel ők is vitték magukkal a tudást, így mindaz, ami Okinawán találkozott szép lassan összeolvadt egy nagy egésszé és megszületett az Okinawa-te. Ennek jelentése „okinawai kéz”, mely utal arra, hogy a kezükkel harcolnak. Emellett persze lábtechnika is bőven volt. Az okinawa-te gyorsan fejlődött és további két ágra bomlott, ezek voltak a shuri-te és a naha-te. Folyamatos átalakulások után végül megszületett a karate-jutsu, mely a kínai kéz művészetét jelentette. Később a jutsu levált és maradt a karate vagy karate-do elnevezés. Ebben megtalálhatóak a Bódhidharma által kifejlesztett shaolin kungfu alapjai és az okinawai parasztok harcmodora egyaránt. A lényege pedig, hogy a karatéka a saját testét használja fegyverként, miközben az ellenfele érzékeny pontjaira üt, rúg vagy épp blokkolja a támadást. A karate igen elterjedt volt, hiszen hatékonyságához nem fért kétség.


Mikor Okinawa végleg Japán részévé vált megváltozott néhány dolog. A japánok nem akarták, hogy az immár ő fennhatóságuk alól kikerült harcművészetnek köze legyen Kínához, ezért Funakoshi Gichin, a shotokan alapítója 1932-ben a „kara” szót más írásjellel írta le, míg a kiejtése ugyanaz maradt. Így a karate már nem kínai kezet, hanem üres kezet jelentett. Ehhez kapcsolta azt a felfogást, hogy az üres nem csak azt jelenti, hogy fegyvertelen kézzel harcolunk, hanem azt az ürességet is, ami a zen buddhizmus alapja. Ilyen értelmezésben a karate-do jelentése: az üres kéz útja.



A karate tehát ma már egy okinawai eredetű, kínai alapokon nyugvó, japán hagyományos harcművészet, aminek leglényegibb pontja, hogy nincs első támadás. Sőt a legjobb az, ha teljesen el tudjuk kerülni a küzdelmet. Azonban ha ez mégsem sikerül, ebben az esetben meg tudjuk védeni magunkat. Ma már több stílusra oszlik, de csak a következőket tekintik tradicionálisnak: shotokan, wadoryu, shitoryu, gojuryu.



A következőkben jönne az én személyes részem. Szeretném bemutatni az általam is űzött karate stílust, a Goju-ryut és a benne fellelhető olyan elemeket, melyeket kétség kívül Bódhidharmának köszönhetünk.


Ennek a stílusnak az alapítója Chojun Miyagi (1888-1953), aki Mestere halála után elutazott Kínába, hogy abban a dojoban tanulhasson, ahol elődje is. Ez a hely már nem volt meg, de egy idős ember, aki régen ott tanult, segítette, hogy bővítse az ismereteit. Mikor hazatért rendszerezte mindazt, amit eddig tanult és megalkotott egy új stílust, melyet goju-nak nevezett. A „go” keményet, míg a „ju” lágyat jelent, tehát az új irányzat neve keménység és lágyság. Miyagi volt az első, aki elnevezte a stílusát, melyet 1933-ban már a Japán Harcművészeti Szövetség is elismert. Bódhidharmához hasonlóan ő is ugyanolyan fontosnak tartotta, hogy a test edzettsége mellett a tudat is kellően tiszta és nyugodt legyen. Egy alkalommal elhívták Okinawára, hogy a karate népszerűsítése érdekében tartson bemutatót. Erre csak úgy volt hajlandó, ha feltűntették a meghívókon a következőt: „Nem a látványosságért, hanem az okinawai karatéért.” A látványos, órákig tartó bemutató után Miyagi mester a következőket mondta: „Bárki, aki megfelelően gyakorol, meg tudja csinálni ezt. Ez egyszerűen a munka ellenértéke.” Erre élő példaként szolgál, hogy a mi dojonkban is sokan felnőttként kezdték a tanulást, de kitartó munkával nagyon magas szintet is el tudtak érni. A Mester nagyon fontosnak tartotta, hogy fennmaradjon az okinawai hagyomány, ezért Kínában, Japánban és Hawaii-n is bemutatózott. Megalkotott olyan formagyakorlatokat, melyek a mai napig használatosak. Ezek az úgynevezett kata-k, melyek szerves és elengedhetetlen részei a gyakorlásnak. Nagyon fontos, hogy ezekben az első mozdulat sosem támadó. Mint már említettem ez a karate egyik lényege. A goju iskola, azaz goju-ryu katáiban jellemző a ritmusváltás. A gyors-lassú, lágy-kemény, egyenes-köríves váltakozása. Ezzel teremtjük meg az összhangot a „go” és „ju” között, ami egyben a jin és jang egységét is jelképezi és megmutatja a zen lényegét. A katáknak különböző nevei vannak, melyek sokszor egy számot jelölnek, melyek a buddhista hagyományban fontosak.

Suparunpei 壱百零八手

Ilyenek például: Suparinpei = 108: ennek jelentősége, hogy egy ember 108 rossz szenvedéllyel rendelkezik, ezért ha az év utolsó napján éjfélkor 108-szor megkongat egy harangot, akkor ezzel elűzi azokat. Emellett ennek a számnak a buddhizmusban is kiemelt szerepe van. Sanchin = 3 csata: ez a test, szellem és lélek hármasságának csatájára utal. Hiszen a buddhizmus egyik célja, hogy ezt a hármat egy szintre hozzuk. Seisan = 13 kéz: ez a kata 8 védekező és 5 támadó technikát tartalmaz. A tizenhármas szám a szerencse és a jólét jelképe.

Bemutatnám még egy kicsit azt is, ahogy egy edzés zajlik nálunk, egy goju-ryu dojoban, miközben mindent áthat az az örökség, mely Bódhidharmától származik közel 1500 évvel ezelőttről.

Kezdem a legelejétől. A dojo, ami számunkra nem csupán egy tornaterem, ahol ledolgozzuk az előző napi vacsorát. Ez a hely számunkra az, ahol a testünk mellett a szellemünket is edzve igyekszünk egy magasabb szellemi szint eléréséhez. Jelentése is ennyit tesz: „a megvilágosodás helye”. Épp ezért szigorú szabályzat van, hogy mit szabad és mit nem a dojoban. Minden esetben be- és kilépéskor meg kell hajolni a terem felé. Ezzel mutatjuk ki a tiszteletünket és a teljes alárendeltséget, melyben a buddhizmus példájára hajlandóak vagyunk megszabadulni az egónktól. A meghajlásnak az edzés egész ideje alatt kiemelt szerepe van. Így köszöntjük a mesterünket, a nálunk magasabb rangú karatékákat, így jelezzük, ha a gyakorlás közben szerepet szeretnénk cserélni társunkkal. Egy szóval szinte minden mozdulatunkban benne van a Bódhidharma által elhozott szellemi tudatosság és alázat.

Minden edzés elején és végén egy rövidke szertartás és meditáció, amit az éppen jelenlévő legmagasabb szinten álló karatéka vezényel.



Ekkor rangsor szerint egymás után leülünk seiza-ba, ami szintén visszavezethető Bódhidharmáig, hiszen ez a csan egyik ülésmódja. Majd következik egy rövid meditáció, ami szintén az előzőhöz köthető. Mikor ennek vége, következnek a meghajlások: először a szentélynek, melyen ott van Miyagi megter arcképe, és hasonló karatéval kapcsolatos relikviák. Aztán a mesterünknek hajlunk meg, végül harmadszorra egymásnak. Mindeközben a kezünket háromszög alakban magunk elé tesszük és homlokunk érinti a földet. Ezzel is kifejezve az alázatot. A háromszögnek is szintén van jelentősége a buddhista szimbolikában, hiszen a test, szellem és lélek hármasságát jelképezi. Valamint a buddhizmus fő háromságára is utal. Buddha, Dharma, Szangha. És jobban belegondolva ez jelen is van egy dojoban, hiszen Buddha, azaz a tanító, ezt jelképezi a mesterünk, Dharma a tanítás, minden egyes edzésen tanulunk valamit és az tiszta és értékes, és a Szangha, a közösség, hiszen egyikünk se menne semmire a többiek nélkül. Segítjük egymást, az ügyesebbek tanítják a kezdőbbeket és tényleg egy igazi közösség vagyunk. Van azonban olyan meghajlás is mikor a kezeink nem háromszög alakban vannak, hanem párhuzamosan egymás mellett, miközben a tenyerünk felfele fordul. Ez is annak jelképe, hogy felajánljuk tenyerünket Buddhának, hogy arra lépjen a föld helyett.

Ezután következik a gyakorlás, ami szintén egy hármas egység, hiszen minden edzésen gyakoroljuk a már említett katákat, valamint van még kumite, azaz a küzdés és a kihon, ahol a technikákat sajátítjuk el. Az edzés végén pedig szintén megismétlődik az a rítus, amivel kezdtünk: az ülés, a meditáció és a meghajlások.

Az edzésen mindenki gí-ben van, amit övvel teker körbe. A gí, ami alsóruházatból alakult át mutatja a történelmi hátteret, miszerint az emberek ezt úgy gyakorolták, ahogy tudták, mindenféle különleges eszköz nélkül, azzal amijük volt. Az öv pedig szintén buddhista jelkép, az élet körforgását mutatja. Ugyanakkor színének is nagy jelentősége van, minden övfokozat mögött egy mélyebb jelentést tudhatunk.

A karate tehát még a mai napig is azokon a szilárd alapokon nyugszik, melyeket körülbelül 1500 évvel ezelőtt egy Indiából származó mester fejlesztett ki, hogy segítse a szellemi előbbre jutást. Természetesen a történelem folyamán keresztül ment változásokon, de azok az igazi buddhista értékek, melyeket Bódhidharma vitt el keletre még mindig benne vannak. Majd onnan eljutott ma már szinte az egész világra. Számomra nagyon tanulságos volt ez a feladat, hiszen sokkal többet tudtam meg arról a sportról is amelyet űzök. Úgy gondolom ezek után nem lesz olyan edzés, amin ne jutna eszembe, hogy mit miért csinálunk és, hogy mindez honnan is származik.


Bruszt Mária, 2015.01.14

0 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Próféta nevű facebook felhasználó tette közzé 2015-ben, mely gondolatok még mindig megállják a helyüket. Próféta 2015. május 21. · Hogy mi az a "rossz"? A teremtés hiánya. Bármit megváltoztathatsz, bá