• Bruszt Mária

GIRI - Lojalitás, odaadás, kötelesség

Egy öreg mester gondolatai a japán küzdőművészetről, és rólunk, fiatalokról.

"A Japán küzdőművészetekben egy ún. Giri fogalom létezik, amely lojalitást, odaadást jelent.

Ez a gondolat messzemenően egyetértésre és megértésre talált Japánban, nem úgy mint más országokban (népeknél) , például Magyarországon. Okinawán, a Karate-do születése helyén , a Dojo általában a Sensei házában van, mert a szigeten igencsak kevés edzőterem volt. Szóval az edzések többsége a házban vagy az udvaron volt megtartva. A gyakorlók csoportja igen kicsi volt, és ők is csak a Sensei által kiválasztott emberekből toborozódtak.


A Sensei-nek az volt a célja, hogy minimálisan egy, de ha lehet több olyan tanítványt neveljen, akik majd tovább viszik az ő tanítását, ezért a Sensei, aki egész életét a karate tökéletesítésének szentelte, kiválaszt egy vagy több olyan tanítványt, akinek (akiknek) majd az ő karate tudását átadja. A tanítvány viszonzásul a mesterével marad, megadja a tiszteletet neki, lojális vele, és igyekszik támogatni őt, és valamit vissza is adni az iskolának. Ez egy kétoldalú kapcsolat, amelyben a tanár megmutatott a tanítványának mindent, amit ő tudott. Viszonzásul a tanítvány segít a mesterének mindaddig, amíg a tanítvány nem veszi át az iskoláját.


Ez az az út, amelyen a Karate-do haladni akar, ez egy apa és fia, vagy apa és lánya kapcsolat. Az apa neveli a gyerekeit a Karate-do-ban, és ha beérnek, akkor vagy az apával maradnak, vagy ha el is mennek, mindig elismerik az apjukat, nem felejtik el, hogy honnan indultak, s ahogy lehetőségük van rá, vissza-visszatérnek hozzá. Magyarországon és más európai országokban is sok ember a Karate tanítását bevásárlásnak tekinti. Választanak valami árut, a pulthoz mennek és fizetnek érte: van 5 forintom, adjál érte karatét. Ezek az emberek nem értik meg, hogy bármelyik karate stílust elsajátítani egy életre szóló munka. Kérdezzenek csak meg olyan mestereket, mint Yamaguchi, Kanazava, Suzuki, stb., ezek a nagymesterek az egész életüket a karate tanulásának és tanításának szentelték. Ez vezet aztán később konfliktusokhoz a Karate-sport és a Karate-do művészet között. Én a Kokusai Karate-do Sihankai alapítója vagyok. Ez olyan Karate szervezetek nemzetközi tömörülése, amelyek azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy megtartsák a hagyományos Karate-do értékeit és hagyományait.


Minden alapító tag minimum 5 danos, és mindannyian legalább 20 éve tanulmányozzák a karatét és a lojalitást. Lojálisak maradtak a főinstruktorukhoz. A sportkarate győzelemre motiválja az embert, mások legyőzése kumitéban vagy katában. A Karate-do azt tanítja, hogy az ellenfél te magad vagy, és mindig azzal kell foglalkoznod, hogy saját magadat tedd jobbá, és nem mindenáron a más kárára. A sportkaratéban a győzelem a lényeg, és ezért nem muszáj, hogy lojális maradj a mesterhez. Elmehetsz- s ha akarod- el is cserélheted az egyik stílust a másikért. Ha ebben a pillanatban nem győzöl a Sensei A-nál, elmehetsz a Sensei B-hez. Talán ő segít neked nyerni.


A versenyeken észrevettem, hogy nemcsak a mestereket váltogatják a tanítványok, hanem a stílusokat is. Például áprilisban a versenyeken X stílus alatt versenyeznek, júniusban Y stílus alatt, ősszel pedig már a Z stílus matricái virítanak a Giken. Szóval ezek a tanítványok lehetnek mindenben jók, de mesterek semmiben. Semmi rossz nincs abban, ha más szisztémákból, avagy stílusokból tanulunk. Mindig is lojális voltam a Goju-kai-hoz és Gogen Yamaguchi-hoz ( 44 éven keresztül ) , de tanultam más stílusú karatékat is, és ha valamilyen más stílusú karate kumite technikái megtetszettek, beépítettem az edzésembe, de soha nem váltottam stílust. A versenyek csillagai jönnek, mennek. A Karate-do gyakorlói nincsenek korlátozva. Ők egész életükben edzenek, csiszolják az alapokat, a Katákat, a Kihon technikákat, a Kumitét, a Makiwara edzést, a meditációkat, önvédelmi technikákat, törést. A versenyek csillagai abbahagyják a versenyzést, ha 30 évesek. És aztán? Ha stílust váltanak, hogy folytatják a tanítást? Kitalálnak egy saját stílust? Az ember 3-5 évig gyakorol egy stílust, megkapja a fekete övet, s azt hiszi, hogy mindent tud. Pedig legalább 50 évet kellene edzeni ahhoz, hogy elérkezzen valaki az adott stílushoz. Igaz, hogy egy stílus fizikai aspektusait rövid idő alatt meg lehet tanulni, de sok év gyakorlás kell, hogy egy stílust kívülről is megismerjenek.


Nem nagyon szeretek más stílusból jövő karatékát felvenni- mindig az érdekel, hogy miért hagyták ott az előző mesterüket. Vajon engem mikor fognak elhagyni? Ha magas övfokozatuk volt a másik stílusban, most fel kell adniuk, elölről kell kezdeni mindent. El kell felejteni a régi technikákat, helyettük újakat kell megtanulniuk. Az ilyen embereknek kb. 1 évig kell velem edzeniük, míg vizsgára alkalmasnak tartom őket. Nehezebb őket újra megtanítani, mint kezdőket felkészíteni. Az átjelentkező fekete öveseket sokáig figyelem, amíg döntök, hogy felveszem-e őket. Sokukat elutasítottam már. Azokat próbálom kiválasztani, akik alapvetően jó emberek, és őszintén vágynak a Karate-do tanulására, és nemcsak a versenyek megnyerése a céljuk. Talán kezdetben hibáztak az iskola választásánál, talán túl korán választottak, s most új utakat keresnek. Lehet, hogy verseny-centrikus iskolát választottak, s közben rájöttek, hogy a Karate több, mint a versenyek. Lehet az is, hogy az előző mesterük nem volt alkalmas a tanításra, esetleg kínozta őket testileg vagy pszichikailag."

Paul Starling

Eredeti cikk: A Magyar Budo 1998/4 számában olvasható

15 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése