• Bruszt Mária

Megfélemlítés az iskolában

Egyre több megkeresést kapok azzal kapcsolatban, hogy megfélemlítik, bántalmazzák a suliban a gyerekemet, mit tegyek?


Az egyik legfontosabb, hogy beszélgess vele. Ha szerencsés vagy, és elmondja neked, hogy baj van. Ne háborodj fel, hallgasd végig, biztosítsd róla, hogy szereted, és mellette állsz. Utána derítsd ki, hogy ez többször előfordult-e, vagy csak megijedt. Van úgy, hogy azért mondja el, mert látta, nem vele történt. Ismerd meg, hogy mi történhetett, valóban vissza élt-e valaki a fizikai erejével, idősebb, "menőbb", esetleg okosabb - bizony van, aki ezzel él vissza.


Beszélgessetek, és tudd meg, hogy ő hogy gondolkodik a dologról. Áldozatnak tekinti-e magát, vagy lát egy megoldást. Fontos megkérdezni, hogy ha a barátja kerülne ilyen helyzetbe, mit tanácsolna? Mert lehet, hogy ő maga megtalálja a megoldást, Így előfordul, hogy nem szükséges közbelépned.


Amennyiben Tőled várja a megoldást, mindenképp közösen találjátok ki, ugyanis a Te fellépéseden múlik, milyen mintát lát a konfliktus kezelésére. Neked az a dolgod, hogy a gyermeked megtanuljon kiállni magáért, határozott, és magabiztos felnőtté váljék. Játszátok el, hogy hogyan fog viselkedni, ha újra előfordul a dolog. Mit fog mondani, mit fog tenni, hogyan érezze magát magabiztosnak. Rendkívül fontos, hogy elmondd, senki sem bánhat így a másikkal egyrészt, és senki sem érdemli meg, hogy így bánjanak vele másrészt. Ez nagyon fontos, hogy tisztázzátok.


Ha ő egyedül már nem tudja megoldani, szakemberek segítségét kell kérni. Először is tájékoztatni kell az osztályfőnököt, az igazgatót. Kérni kell, hogy azonnal avatkozzanak be, és szüntessék meg a kialakult helyzetet. Nekik megvan hozzá a megfelelő eszközük. Ha eddig fajult a helyzet, akkor már nem érsz rá! Ezzel párhuzamosan keressétek meg az iskolapszichológust, aki majd segít az érzelmi feldolgozáshoz. Lehetőleg vezess naplót, mikor, mi történt, ez nagyban segíti a szakembereket. Nem utolsó sorban, ha már esetleg tettlegességig fajul a helyzet, a rendőrség is könnyebben dolgozik egy napló alapján.


Azt tanácsolom, hogy bármi jelét is adja a gyermeked, vedd komolyan a dolgot! Az UNICEF jelentése szerint ma Magyarországon minden tizedik magyar fiatal szenved a hozzá közeli emberek és az iskolai erőszak valamilyen formájától.


De mégis, mik ezek a jelek?

Amikor tudatosan, bántó szándékkal, testi vagy lelki fájdalomokozás céljával macerálják rendszeresen a gyerekedet, az már az iskolai zaklatás valamilyen formája. A gyereked viselkedése ennek hatására megváltozik. Ez jelentkezhet étkezési szokások megváltoztatásával, barátok megváltozásával, nem akar sportolni menni, kerüli a közösségi programokat, különösen az iskolai programokat. Ezek árulkodó jelek. Vedd észre.


Kérjük, jelezzetek, ha bármi kérdés még felmerült bennetek ezzel kapcsolatban.


0 megtekintés
A mozgás recept nélkül kapható csodaszer!

KAKUSEI Kulturális, Szabadidő és Sportegyesület

Tel: 06-70-294-5091

e-mail: iroda.kakusei@gmail.com

lev.cím, telephely: 2316 Tököl, Akácos út 41.
székhely: 2310 Szigetszentmiklós, Boglya köz 4/2 c.

©  Created by KAKUSEI SE 2018