"A szükséghelyzet szükségmegoldásokat hoz magával, nincs ebben semmi furcsa..." - Gömöri Katalin
Írja Gömöri Katalin az egyik írásában. És igen, egyesületünket is fejbekólintotta a Koronavírus. A helyzetet elemezve (Hála Istennek van internet) újragondoltuk az egyesület működését. Mindezt egyik napról a másikra kellett átgondolni, váratlan helyzetbe találva magunkat.
Egyesületünk március közepétől április közepéig (1 hónapig) teljesen ingyenesen tartott edzéseket online, facebook csoportban közvetítve. Látva, interjúvolva, beszélgetve a szülőkkel ezt a módot választottuk, ugyanis sokan egy telefonnal vágtak bele a digitális oktatás világába, számítógépes tudás nélkül, így felmérésünk alapján ez volt a legkezelhetőbb módja a helyzetnek.
Tanulmányoztunk másokat, ki hogy reagál. Különböző megoldások keletkeztek. Többen a ZOOM szolgáltatását választották, nekünk nem vált be a fentiek miatt, többen hasonló módszerhez nyúltak, mint mi, ugyanazon próblémák miatt. Volt aki Youtubon közvetített, nekünk ez nem ment, de nem is jártunk utána teljesen. Megint mások teljesen lefagytak, és abbahagyták az edzéseket. Na ez nem volt opció a KAKUSEI-nek! Megint mások feladatsorokat adtak ki a tanítványoknak, amit akkor és úgy végeztek el, ahogy tudtak. Nyilván mind két fél a legjobb tudását tette bele. Megint mások rövid videós feladatokat küldtek ki, mert élőben nem tudtak közvetíteni, vagy nem volt rá kapacitásuk helyhiány, számítógép problémák miatt (mindenki a családból azt az 1 laptopot használta), vagy egyéb kezelhetetlen helyzet miatt.
Szükségmegoldás volt minden szempontból, de...
És ez itt a lényeg! Az egyesületben dolgozó edzők példát mutatva, legyőzve abbbéli "szorongásukat", hogy hogy nézek ki a videón, előre helyezték a sportolók, szüleik, a karatékák érdekeit, és tanítottak, hiszen ez a dolguk. Táplálták az önbizalmat, hogy így is lehet, sőt soha nem adjuk fel, edzünk és fejlesszük magunkat! Az eredmény változó: sokan alig várták az online edzést, de sokan kerültek a kétségek, és bizonytalanság völgyébe, ahonnan azért nagyon nehéz kimászni. Hiszen a helyzethez igazodni kellett mindenkinek, nem csak a karate tanároknak, edzőknek, de a tanítványoknak is. Nehéz úgy edzeni, hogy nincsenek ott társak, hogy kijárási korlátozás van, és egyáltalán senki nem mondja, hogy ez így jó, vagy jól csinálom-e, nem utolsó sorban az egész élet ezzel a kialakult helyzettel fenekestül felfordult. Aki optimistán tekint előre, az tudja, ez a helyzet nem lesz örökké. Két okból kifolyólag tarthatatlan. Egyrész, ahogy a srácok mondják "megmakkan az ember", azaz a bezártságból egyszer csak kitör, és azért mennek ki az emberek a tilalom ellenére, mástrészt magának az államnak/világnak kell valamit kezdeni a helyzettel, mert vagy a vírus öl meg minket, vagy a bezártság leegyszerűsítve.
Tehát a virtuális edzések egy kényszerű megoldások voltak világszerte. Maga a vírus nem múlt el, ugyanúgy veszélyes, de kutatók keresik az ellenszert, és biztos vagyok benne, előbb-utóbb találnak rá megoldást, mert az emberiség ugyanúgy problémamegoldó üzemmódban van, ahogy mi kicsiben kerestük a megoldásokat a helyzetre, úgy a világ is keresi-kutatja a megoldást.
Mit tanulhatunk a helyzetből?
Egyrészt látjuk, tudjuk, hogy minden tanítványnak szüksége van a sensei-ére (karate tanárjára), mert ő segíti át a nezézségeken, ő tudja átadni a tudását rendszerben felépítve, mentorként állva a háttérben, hogy elérjük azt a szintet, ahol gyakorolni szeretnénk legyünk versenyzők, vagy "hétköznapi" karatékák. Utat mutathatunk másnak, magunknak, hogy a kilátástalan helyzetben is van kiút, melyből erőt meríthatünk akár milyen nehéznek is látszik.
Észrevehetjük saját magunkon, hogy a kétségek, bizonytalanságok hogyan érintenek, milyen jövőképet adnak. Teljesen a félelem irányít bennünket, vagy egy pozitív jövőt feltételezünk? Tudunk-e, képesek vagyunk-e másoknak segíteni, átjutni ezen a nehéz időszakon, vagy csak saját magunkra gondolunk? És még számtalan kérdés fogalmazódik meg...
Visszatértünk
már a szabadban tudunk edzeni, és teremben korlátozott létszámban. Nyilván nem számít, ki hova járt edzeni (helyileg), hiszen az egyesület edzései amúgy is szabadon látogathatók minden nap a meghidetett korosztálynak övfokozatnak. Nincs különbség aközött, ki melyik dojoba járt. Jelenleg egy szempont van, tudjunk edzeni. Milyen jó, hogy van hol, ugyanis számtalan sportegyesület még vár arra, hogy az iskolai tornatermek kinyissanak. Vannak olyan sportágak, ahol legfeljebb az alapozó edzésekre van mód még mindig. Gondolkozzunk, és adjunk hálát, hogy választott sportunk (?) - inkább életforma - bárhol űzhető, sőt a sportág ősei gyakran edzettek udvaron, tehát ha ők képesek voltak rá, kutya kötelességünk optimistán és pozitívan hozzáállni, és a lehetőségeinket keresni ebben a helyzetben. A karate múltjában többször volt betiltás, hiszem és tudom, hogy összefogással, hittel, reménnyel, önmagunk legyőzésével minden nehéz helyzet átélhető, megoldható. Győzedelmeskedünk, mert nem hagyunmk utat a kételynek és a reménytelenségnek.
2020.05.20
Bruszt Mária
elnök
KAKUSEI SE
Comments