• Bruszt Mária

Halom Kupa - 2019.02.09

Egy nagyon jó kis versennyel kezdett a KAKUSEI SE a tavaszi idényben. Nem igazán a legkisebb versenyre mentünk, de lássuk be, sporágunk úgy fejlődik, hogy ez rendben is van így.


570 nevezéssel 6 küzdőtéren folytak a küzdelmek, mi jó felkészülés mellett, nagy reményekkel érkeztünk. Nem kellett csalódni a kis sportolókban, remekül teljesített a csapat.


A KAKUSEI karatékái 14 versenyzővel összesen 18 alkalommal döntőztek, és 8 alkalommal aranyéremmel a nyakukban térhettek haza. 10 ezüstérmet gyűjtöttünk még ez mellé és a dobogó 3. fokára 6-szor állhattunk.


De lássuk szép sorban az eredményeket:

6 évesek között Polgár Dominik jeleskedett, shiko dachi versenyszámban II. helyezett, szivacs kumitéban I. helyezett lett.


7 évesek között shiko dachi versenyszámban Kurilla Kerecsen Sólyom II. helyet szerezte meg, Szabari Marcell III. helyen végzett. Szivacs kumitében mindkét fiú a III. helyre állt fel a dobogón. Formagyakorlatban Benyes Bálint és Bali Tibor indult. Benyes Bálint határozott katáival első körben 3:0, és második körben is 3:0 arányban megnyerte versenyszámát. Bali Tibor az első fordulót 3:0, a második fordulót 2:1 arányban nyerte. Mind a 2 fiú nagyon szépen versenyzett, öröm volt nézni őket. Kumite versenyszámban először indult Benyes Bálint, a váltás jól sikerült, hiszen döntős lett. Igaz nem sikerült nyernie, de elégedettek vagyunk a megszerzett II. hellyel is. Bali Tibor szépen hozta a felkészüléskor látott szintet, versenyszáma győztese lett.


8 évesek között Kerepesi Luca indult el. shiko dachi versenyszámban III. helyen végzett. Szivacs kumitében első meccsét elveszítette, de már a vmeccset szépen hozta, melyet 6:0 arányban hozott, szintén a III. helyen végzett. Csivki Dávid, Karhuz Marcell és Pásztor Szabolcs a fúk között próbált érvényesülni. Csiki Dávid az első kört magabiztosan 3:0 arányban hozta, a második körben 1 zászlóval nyert az ellenfele, így a dobogó II. helyén végzett. Karhuz Marcell pontegyenlőség miatt 3 fordulót is ment, így 2 győzelemmel, és egy veszteséggel a II. helyen végzett. Pásztor Szabolcs ezúttal határozottan menetelt a döntőbe, és azt meg is nyerte 2:1 arányban nagyszerű teljesítmény mellett. Kumitében a 3 fiú csoprtjának győztese lett, így 3 aranyémet zsebelt be a KAKUSEI. Nagyon ügyesek voltak a srácok!


9 évesek között Újvárosi Marcell II. lett formagyakorlatban. Kumitében Gyurcsik József is indult. Marci III. helyen, Joci II. helyen végzett.


10 évesek között Vörös Kristóf katában indult. Versenyszámát megnyerte, és megérdemelten távozott aranyérmével a versenyről. Első forduló 3:0, második forduló 2:1-es győzelmet hozott a számára. Szintén a 10 évesek között indult Rostás Szófia, bár katájával nem sikerült feljebb jutnia, de határozottan látszik a fejlődése, gratulálunk neki. Kumite versenyszámban Szofi elegánsan felküzdötte magát egészen a döntőig, ott egy apró hibán ment el a győzelem, de igazán szép ezüstérmet szerzett, gratulálunk.


Bender Ádám már a 12-13 évesek között tette magát próbára. Bemérkőzte magát a 8 közé, de sajnos nem sikerült feljebb jutnia. Hosszas kihagyás után ezzel az eredménnyel is elégedettek vagyunk. Bár Ádám nem volt a lehető legjobb formában pszichikailag, azért a döntőig simán eljutott. Nagyobb hittel, és odaadással úgy gondoljuk akár az aranyérem is az övé lehetett volna, de ennek ellenére örülünk az ezüstéremnek is.





Aranyérmesek:

  • Polgár Dominik

  • Benyes Bálint

  • Bali Tibor

  • Pásztor Szabolcs (2x!)

  • Karhuz Marcell

  • Csiki Dávid

  • Vörös Kristóf

Ezüstérmesek:

  • Polgár Dominik

  • Kurilla Kerecsen Sólyom

  • Bali Tibor

  • Benyes Bálint

  • Csiki Dávid

  • Karhuz Marcell

  • Gyurcsik József

  • Újvárosi Marcell

  • Rostás Szófia

  • Bender Ádám

Bronzérmesek:

  • Szabari Marcell (2x)

  • Kurilla Kerecsen Sólyom

  • Kerepesi Luca (2x)

  • Újvárosi Marcell

A mozgás recept nélkül kapható csodaszer!

KAKUSEI Kulturális, Szabadidő és Sportegyesület

Tel: 06-70-294-5091

e-mail: iroda.kakusei@gmail.com

lev.cím, telephely: 2316 Tököl, Akácos út 41.
székhely: 2310 Szigetszentmiklós, Boglya köz 4/2 c.

©  Created by KAKUSEI SE 2018