A bőség korának legnagyobb hiánya: Találja meg a gyerek a saját MIÉRT-jét!
Tegnap nyert a Ferencváros, de hogy jön ez ide?
Bogi sensei hívta fel a figyelmemet a 10-es mez Facebook oldalra, Szabó László újságíró cikkére... és hát szokás szerint el kezdtem gondolkodni:
A cikk a Ferencváros labdarúgójáról, Bamidele Yusufról szól. A nigériai futballista története megrázó és felemelő egyszerre: tizenkét évesen elhagyta a családját, tizenkilenc évesen egyedül Európába repült, mert a gyerekkori nélkülözés és a családi szegénység kényszerítette ki belőle a kiutat. Gyerekként látta, ahogy a szülei lemondanak az ételről a gyerekek javára. Neki nem kellett keresnie a motivációt: a „MIÉRT”-et készen adta az élet. A családi felelősség és a túlélés vágya olyan belső tartást és küzdőszellemet faragott belőle, amit ma már lehetetlen elvenni tőle.
Ahogy a cikk szerzője is nagyon pontosan rávilágít: Mi van azokkal a gyerekekkel, akik jólétben és biztonságban nőnek fel?
Szerencsére a mi gyerekeink többsége szerető családban, biztonságos körülmények között él. A szülők ott állnak mögöttük, elviszik őket az edzésekre, megveszik a minőségi felszerelést, finanszírozzák a versenyeket. Ez csodálatos dolog.
A jólétnek azonban van egy veszélyes mellékhatása is: a kényelem.
Az a gyerek, akinek az élet nem adja készen a kényszer szülte „MIÉRT”-et, könnyen elveszítheti a fonalat. Ha nem kell megküzdenie az alapvető dolgokért, akkor miért sprinteljen még egyet a keddi edzés végén? Miért haladjon tovább, amikor elfáradt?
A modern nevelés legnagyobb feladata
Nem az a cél – és a fent hivatkozott cikk is kiemeli ezt –, hogy a gyereknek nélkülöznie kelljen ahhoz, hogy megtanuljon küzdeni. Az borzasztó teher lenne. A cél az, hogy a biztonságos háttér megőrzése mellett ne vegyük el tőle a megküzdés lehetőségét.
Sokszor szülőként elkövetjük azt a hibát, hogy minden akadályt elhárítunk a gyerek útjából. De minden egyes elhárított akadállyal elveszünk tőle egy lehetőséget arra, hogy ő maga oldjon meg egy problémát, és ezáltal megerősödjön.
Ha a gyerek csak azért edz,
mert a szülei ezt várják el tőle,
mert kap érte egy új menő felszerelést,
vagy mert jól mutat a közösségi médiában,
akkor az első valódi nehézségnél, kudarcnál vagy belső bizonytalanságnál fel fogja adni. Mert a külső motiváció előbb-utóbb elfogy.
A belső hajtóerő: Az Ikigai és a Karate
Ahhoz, hogy egy mai fiatal hosszú távon sikeres és kiegyensúlyozott legyen – akár a sportban, akár az életben –, meg kell találnia a saját belső hajtóerejét, amit a japánok Ikigai-nak neveznek. Az ikigai (生きがい) egy hagyományos japán fogalom, amelynek jelentése: „a lét oka” vagy „az ok, amiért érdemes reggel felkelni”. A szó a iki (élet) és a gai (érték, haszon) szavak összetételéből származik. Ez az a személyes „MIÉRT”, ami miatt akkor is végigcsinálja a munkát, amikor senki sem nézi, és amikor megtehetné, hogy nem csinálja.
A karate ebben az útkeresésben páratlan eszköz.
A mi sportunk nem látványsport, és nem csapatsport, ahol el lehet bújni a többiek mögött. A tatamin a fiatal egymaga áll szemben a saját korlátaival, a fáradtságával és az ellenfelével. A karatéban nem adunk készen semmit: a színes övekért, a sikerért és a fejlődésért meg kell küzdeni.
A nehézség nem ellenség, hanem építőanyag: A karate megtanítja, hogy a kudarc nem a végállomás, hanem a fejlődés természetes része.
Karakter és felelősség: Megtanít arra, hogy a tetteinkért és a fejlődésünkért mi magunk felelünk, nem a szüleink vagy az edzőnk.
Saját út: Segít abban, hogy a gyerek ne mások elvárásai miatt küzdjön, hanem a saját határainak a feszegetéséért.
Mit tehetünk mi, felnőttek?
Edzőként és szülőként nem az a dolgunk, hogy megkíméljük a gyereket minden nehézségtől, hanem az, hogy olyan feladatok elé állítsuk, amelyeket képes megoldani.
Hagyjuk, hogy elfáradjon. Hagyjuk, hogy megélje a vereséget. Ne mondjuk meg neki, mit kell éreznie. Érezhet bármit, az övé a saját érzése, feldolgozni is az ő dolga, segítsünk neki, meséljünk a saját elakadásainkról, mondjuk el neki, hogy mindenkinek van nehézsége az életben, és értessük meg, hogy ez normális, nem a világ vége. És igen, nyugtassuk meg a szeretetünkkel, hogy bármi is van, mi itt vagyunk és számíthat ránk, de ne mentsük meg a házifeladat elvégzése alól, a reggeli felkelés nehézségétől, a végigcsinálás örömétől, és higyjünk benne, hogy képes felnőni, megküzdeni a nehézségekkel, mert tetszik, vagy nem tetszik mindentől nem tudjuk megvédeni. Szülőként és edzőként meg kell mutatnunk az Élet örömeit, és nehézségeit, meg kell mutatnunk, hogy mindenen át lehet jutni, és mindennel meg lehet bírkózni. És igen akár beszélhetünk neki Bamidele Yusufról is.
A KAKUSEI SE-nél nemcsak karate-technikákat oktatunk, hanem tartást és belső iránytűt adunk a fiataloknak. Segítünk nekik abban, hogy a kényelem világában is rátaláljanak a saját belső „MIÉRT”-jükre. Mert az a fiatal, aki jólétben nő fel, de megtanul belső indíttatásból, saját elhatározásból küzdeni – az felnőttként legyőzhetetlenné válik az életben.
Hozzászólások